Oldal információ


Futó történetek
1x06 - Macskaszezon


1x12 - El kell mondjam


1x03 - Csalódás
Hírfolyam
Építs, barkácsolj és csavarozz a szerszámokkal!

Végre megépültek a Sims 2 és Sims 3 barkácstippek. A tippek megtekintéséhez kattintson az alábbi linkekre! 

Sims 2 barkácstippek

 

Sims 3 barkácstippek

Dátum: 2017 Jun 26 Írta: Matt
Pályázat

 Pályázat! 
 Pályázat! 
 Pályázat! 

Dátum: 2017 Jun 23 Írta: Carmilla
Csavarkulcs

Ma előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett oldalbütykölés van terítéken, ezért senki se ijedjen meg, ha repkedő plumbobokat, rózsaszín debil pónikat, vagy színváltós chatet lát.

Dátum: 2017 Jun 23 Írta: Carmilla

<< Previous 1 2 3 4 Next >>

Powered by CuteNews
Simtársak
Legújabb hozzászólások
· Vezetéknevet Sophie-...
· Lehet, hogy a vezeté...
· Wow. *-* eszméletlen...
· De azt a bizonyos Si...
· Vigasztaljon a tudat...
· Utálok rossz híreket...
· Nagyon cuki az a Hus...
· A négyes kis listádb...
· Igen, Patrick Sophie...
· Izgalmasnak ígérkezi...
Fórumtémák
Legújabb témák
· Barkochba
· Kedvenc zenék/videók
· Mozimaraton - filmes...
· Összetett szavak
· Szóképző
Legnépszerűbb témák
· Barkochba [92]
· Szólánc [36]
· Az, aki utánam ír... [26]
· Összetett szavak [16]
· Végtelen történet [13]
Tale - TLOS - 11. Az elveszett fiúk
Tale - TLOS - 11. Az elveszett fiúk

 

  Egy férfi lépett Jessica elé. Jobban mondva nem is lépett, hanem szinte ugrott. A fák közül, teljesen váratlanul. A nő nem tudta miért, de teljesen ledermedt. A férfi nem igazán rendelkezett megnyerő külsővel, sőt, egyenesen rosszarcúnak volt nevezhető, ami részben megmagyarázta Jessica pánikszerű reakcióját.

    A férfi fekete bőrkabátjának zsebéhez nyúlt. A halottkém már épp azon volt, hogy hasra vesse magát, mikor aztán egy fegyver helyett egy egyszerű mobiltelefon került elő a férfi zsebéből. Mielőtt azonban Jessica lehiggadhatott volna, fény derült a telefon elővételének céljára.

    Egy videofelvétel. Nem túl jó képpel, és nagyon recsegő hanggal. Először annyira pixeles volt a felvétel, hogy csak a hang alapján tudott következtetni a tartalomra. Valamilyen ütemes, hangos dobbanás-sorozat hallatszott a recsegő hangszóróból. Nem tudta, hol, de biztos volt benne, hogy hallotta már ezt a hangot. Mikor aztán kitisztult a kép, rögtön megvilágosodott előtte, hogy honnan ismerős ez a hang. Egy nő ingerülten rugdosott egy kovácsoltvas kaput.

 


  Ő volt az, ahogy a park lezártnak vélt kapuját ostromolta idegességében. Aztán a kapu nyikorogva kinyílt. A felvételen lévő nő látszólag megdöbbent, bár arca nem volt látható, mivel a felvételt a háta mögül készítették.

    De aztán a női alak megfordult. Pontosan kivehető volt Jessica arca, és ha a telefon jobb minőségű videót tudott volna készíteni, akkor még az arcán csillogó izzadtság is látszódott volna.

    A felvételen a nő riadtan szétnézett maga körül, majd lehajolt. A kamera pár másodperc lemaradással követte mozdulatát, és ráfókuszált a megmarkolt fehér lepelre. Jessica nagy erőlködve vonszolni kezdte a kínlódásából ítélve igencsak nehéz terhet, a kamera pedig rázkódva fókuszált újra és újra a fehér takaróra.

    Aztán az egyik fókuszálásnál egy kéz jelent meg, mely ernyedten csüngött ki a lepel alól, de a kéz képe a következő fókuszáláskor eltűnt. Jessica torka összeszorult a látottaktól, a férfi szája pedig mosolyra húzódott, és lassan bólogatni kezdett, magabiztosan azt sugallva szemeivel, hogy „elkaptalak, kislány”.

 – Mit szeretne tőlem? – kérdezte remegő hangon Jessica a rosszarcú férfitól.

 


 – Tudja, maga igazán szemre való… – húzódott még szélesebb mosolyra a férfi szája, ha ez ugyan lehetséges. Jessica szíve a torkában dobogott.

 – Mi történt, Jess? – lépett elő Kathryn Jessica háta mögül, értetlen, kissé rémült arcot vágva, nem is sejtve, minek a közepébe csöppen bele.

 – Beszélhetnénk egy pillanatra négyszemközt? – kérdezte Jessica a barátnője felé fordulva, de valójában a férfinak feltéve a kérdést. Végül a választ meg sem várva, arrébb húzta a nőt a férfi mellől.

 – Terhelő bizonyítéka van ellenem – suttogta rémülten, mikor eltávolodtak a férfitól. – Egy videofelvétel, ami ha kikerül a nyilvánosság elé, rám kenik a gyilkosságot… – sopánkodott kétségbeesetten.

 


 – De neked semmi közöd hozzá… – tátotta el a száját Kathryn.

 – A férfi felvétele alapján senki nem fogja ezt elhinni… – mondta, miközben majdnem elsírta magát.

 – Nincs semmi, amit tehetnénk? – kérdezte a nyomozó.

 – Ha jól értettem a célzást, akkor… le akar… feküdni… – kezdte, de képtelen volt befejezni. Szerencséjére nem is kellett, mert Kathryn is leállította.

 – Ne is mondd…

 – Ugye, szerinted is mekkora őrültség? – buggyant ki pár csepp könny Jessica szeméből.

 – Jess, meg kell tenned – nézett komolyan barátnője szemébe Kathryn.

 – Micsoda? – fehéredett el a halottkém. – Ezt te sem gondolhatod komolyan…

 – Vagy ez, vagy az egész város egy emberként rád támad – összegezte Kathryn, szinte meglepően érzéketlenül a helyzetet.

 – De… semmi közöm hozzá, te is mondtad! – ellenkezett Jessica. – Azért tettem az egészet, hogy megmentsem a várost a rémálomtól, erre most én kerültem egynek a közepébe… Miért én bűnhődjek, ha semmit nem követtem el, csak segíteni próbáltam? – sírta el magát.

 


 – Jajj, drágám, félreértettél… – fogta meg gyengéden Kathryn barátnője két karját, amit Jessica a mellkasa előtt kulcsolt össze.

    Jessica csak most látta meg azt a bizonyos szikrát Kathryn szemében. Ami akkor szokott ott villogni, mikor van egy terve. Így az előbbi reakció máris más fényben tűnt fel Jessica számára.

 – Nem akarom, hogy megadd neki, amit szeretne – suttogta, nehogy a férfi akár véletlenül is meghallja. – Annyit kell tenned, hogy kiütöd valamivel, és elveszed tőle a telefont – vázolta fel az ötletét Kathryn. – Ez menni fog? – kérdezte barátnőjétől, aki bizonytalanul bólintott egyet.

    Kathryn lassan leeresztette kezeit Jessica karjairól, és hátrébb lépett. Biztatóan nézett barátnőjére, mire Jessica nagy nehezen rászánta magát, hogy elinduljon vissza a férfihoz. A bőrkabátos férfi rögtön mosolyogni kezdett, amint meglátta a közeledő Jessicát.

 


  Fejével a fák felé biccentett, majd elindult, néha-néha hátrasandítva, hogy Jessica követi-e őt. Aztán mikor már egy viszonylag sűrűbb, átláthatatlanabb rész választotta el őket a közeli úttól, a férfi lehúzta kabátja cipzárját, felfedve meglepően fehér felsőtestét.

    Mikor megfordult, hirtelen éles fájdalmat érzett az arcán. Jessica kezében egy kő volt, amit remegő kézzel, lihegve tartott. De a férfi nem sokáig láthatta ezt a jelenetet, mert a következő pillanatban elsötétült előtte a világ az erőteljes ütéstől.

    Jessica a kabáthoz lépett, és kutakodni kezdett a zsebében. Kiszórt a fűre egy doboz cigarettát, egy marék aprót, és egy halom más kacatot, mikor végre a kezébe akadt az ősrégi mobil.

 


  A telefont a földre helyezte, és magasra lendítette a kezében lévő, a férfi arcával való találkozása óta immár véres követ, és épp lesújtani készült volna, mikor valaki erőteljesen megragadta a csuklóját. A férfi volt az.

    A földre teperte Jessicát, és ránehezedett. Kicsavarta kezéből az éles követ, és ledobta a lába mellé. Ezután megmarkolta a nő derekát, és lassan húzni kezdte felfelé Jessica felsőjét. Annyira elmélyült a nő levetkőztetésében, hogy figyelmetlenségét kihasználva Jessica ki tudta szabadítani az egyik lábát, amivel aztán teljes erővel lágyékon rúgta a rajta terpeszkedő férfit. A férfi görcsbe rándulva borult oldalra, és összegörnyedve feküdt a földön, kiszolgáltatottan. Jessica szíve olyan hevesen vert, mint még soha azelőtt. Négykézlábra vergődött, és keresni kezdte az imént elvesztett követ.

 


  Mikor végre a keze ügyébe akadt, rávetette magát a férfira, és ütlegelni kezdte a védekezésre képtelen zsarolót.

 – Jessica, állj! – rontott elő az egyik bokorból Kathryn.

 – Ez… a… mocsok! – kiabálta Jessica magából kikelve, minden szó után egyszer lesújtva az alatta fekvő férfira, észre sem véve, hogy az már nem mozog.

 – Megölted! – sikoltotta Kathryn rémülten, amitől Jessica kezéből kifordult a kő, és a fűre huppant, rögtön vörösre festve az élénkzöld szálakat, amelyeket ért.

 – Én… én… – suttogta maga elé Jessica kétségbe esetten. Megzsarolták egy videóval, ami valójában egy olyan eseményt rögzített, amiben semmilyen bűnt nem követett el. És ugyanezzel a videóval érték el, hogy most egy hatalmas bűnt kövessen el.

 


  Kezei görcsbe rándultak, ahogy lassan feltápászkodott a mozdulatlan férfiról. Most vette csak észre, hogy ruháját átáztatta a férfi vére. Tanácstalanul, segélykérőn nézett Kathryn szemébe. A barátnője válasz helyett hátrált egy lépést. Ebben a pillanatban tudatosult Jessicában, hogy magára maradt.

 


  Folyt róla a víz, mikor magához tért rémálmából. Egy rövid pillanatig nem tudta felmérni, hogy mi történt meg valójában, és mi volt csupán álom. Hogy eldönthesse, lázasan próbált visszaemlékezni, hogy mikor aludt el. Azt tudta, hogy reggel felébredt, és a fekete hajú fiú letartóztatása mindenképp valóságos volt. De ez azt jelenti, hogy Sarah Drew halála is megtörtént, és az is, hogy kivonszolta őt a parkból. De szerencsére több nem történt meg. Nem létezik semmiféle felvétel, se pedig rosszarcú, fekete kabátos férfi, aki zsarolja őt. És akit megölt. Erre a gondolatra megrázkódott. Aztán eszébe jutott Kathryn reakciója.

    Gyorsan kiverte a fejéből. Kathryn sosem tenne olyat. Nem hagyná magára. Csak álom volt. Egy rémes álom, amit soha nem akar újra átélni.

 – Mitől izzadtál le ennyire? – telepedett le mellé Kathryn csodálkozva. Nem volt olyan nagy hőség, hogy valaki csak úgy leizzadjon.

 – Rémálmom volt… és megöltem benne valakit… – suttogta maga elé meredve Jessica.

 


 – Nyugi, Jess, nem öltél meg senkit…

 – Azért tettem, mert volt egy felvétele arról, ahogy kivonszolom a holttestet – folytatta Jessica sápadtan.

 – Nem kell magyarázkodnod. Csak egy álom volt. Nem tetted meg valójában… – nyugtatta őt a nyomozó.

 – Nem magyarázkodni akarok – rázta a fejét lassan Jessica. – Hanem kérni valamit. El kell mondanunk az embereknek, hogy mi történt.

 – Jess, pont azért tettük, amit tettünk tegnap éjjel, hogy ne tudják meg… – ellenkezett Kathryn.

 – A holttest látványától akartuk őket megvédeni elsősorban… – érvelt a halottkém.

 – Nem. Azért nem akartuk elmondani, hogy ne törjön ki a pánik, amiért egy gyilkos van a táborban… – rázta a fejét Kathryn tiltakozva.

 – Aki most már nincs itt – mutatott rá a tényekre Jessica.

 – Ha attól félsz, hogy valaki meglátott téged, vagy esetleg levideózott, akkor biztosíthatlak, hogy nem történt ilyen…

 – Gondolj bele. Az emberek nem értik, hogy miért fogtuk el a fiút. Az ő szemükben a fiú a hős, ő a mártír, mi meg azok, akik minden ok nélkül meglincselték. Viszont ha elmondod nekik, hogy mit tett, akkor már velünk fognak egyet érteni, és ahelyett, hogy bújtatnák, mikor visszajön, inkább a kezünkre játsszák őt – fejtegette gondolatmenetét Jessica.

 


 – Szóval nem az esetleges szemtanúktól félsz? – nézett szigorúan Kathryn barátnője szemébe.

 – Emlékszel arra, amiről beszéltünk, mikor felállíttattad a tábori őrséget? – emlékeztette Jessica a nyomozót. – Nem lehetne, hogy ezúttal nekem is legyen egy fedőindokom, te pedig elnézed nekem? – nézett szinte könyörögve barátnőjére.

 – Legyen – bólintott Kathryn. – Megyek, és intézkedem, hogy a város tudomást szerezzen Sarah Drew haláláról – mondta, majd felállt, és határozott léptekkel indult meg a park központi tere felé.

 

*        *        *

 

 

  Sophie még mindig émelygett, hiába ült már jó ideje az egyik padon. Lehet, hogy rosszulléte az azóta ott díszelgő, általa keletkező tócsa látványa miatt sem csillapodott, de nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy feltakarítsa, sőt, még ahhoz se, hogy távolabb vergődjön tőle, és egy másik padra üljön le, szóval próbálta inkább kizárni gondolatai közül.

    Próbált mélyeket lélegezni, miközben felelevenítette, hogy miket evett mostanában, és igyekezett rájönni, mivel rontotta el így a gyomrát. Szemeit becsukta, így csak azt vette észre, hogy hirtelen árnyékba kerül. Tudta, hogy valaki leült mellé: hallotta a szuszogását is. Kinyitotta szemeit, és a mellette ülő szőke hajú fiúra nézett.

 – Mit akarsz tőlem, Riley? – kérdezte mogorván a fiútól. Nem igazán kedvelte Matt barátait, de az ő kedvéért elviselte őket, bár nagyon nem is kellett soha beszélgetnie velük, hiszen Matt is mindig ott volt, így többnyire vele társalgott. És egészen eddig a fiú barátai sem keresték az ő köreit, így ötlete sem volt, Riley mi miatt ülhetett le mellé ezúttal.

 


 – Ugye tudod, hogy nem ő lopta el azt a pénzt? – kérdezte. – És nem is ő ölt – tette hozzá, megcáfolva a táborban azóta szárnyra kapott pletykákat.

    Mikor mindenki szeme láttára elhurcolták a fiút, mindenki érdeklődését felkeltette. Mikor kikötötték a fához, már mindenki arról pletykált, és elméleteket dolgozott ki, hogy miért büntették így őt. A végső lépcső az volt, mikor kiderült, hogy a fiú elszökött, ekkor már az ügyben eljáró nyomozónő közölte a valós tényeket. Először az embereknek nem akaródzott lecserélni a sokkal színesebb pletykákat a szürke igazságra, de végül teret nyert a valós történet is.

    A nyomozónő külön kihangsúlyozta, hogy milyen kegyetlenül ölte meg Sarah Drew-t a fiú, és hogy milyen embertelenül hagyta ott a bokor tövében, így sikeresen felébresztette a közfelháborodást, és egészen addig tüzelte az embereket, míg elérte, hogy Matt ne tudjon visszajönni a táborba anélkül, hogy akárki, aki meglátja, rá ne vetné magát, és riasztaná a többieket. Sophie tudta mindezt, és nem látott rá sok esélyt, hogy Matt valaha is visszatér, így ha látni akarta őt, talán neki is el kellett volna szöknie.

 


 – Honnan tudod, hogy nem ő tette? – kérdezte a lány hosszú szünet után.

 – Vele voltam egész nap – jelentette ki Riley.

 – Akkor nem ő lopta el és gyilkolt, hanem közösen tettétek? – kérdezte Sophie cinikusan. Azonban rájött, hogy Riley iránt érzett dühét többé már nem tudja csak Riley-ra irányítani. Már Mattben sem bízott meg. Tudta, hogy a fiú korábban is hazudott neki. Eltitkolta a bolti lopást. Miért ne lenne most is ugyanígy? Főleg, hogy ezúttal egy sokkal komolyabb dologról van szó.

 – Nem! – ellenkezett a fiú határozottan. – Nem mi tettük.

 – Nem hiszek nektek többé – tette szóvá kételyeit a lány. – Nem bízom a bandátokban.

 – Akkor bízz Mattben! – kérte Riley. – Tudod, hogy nem ő lopta el a pénzt! - Sophie elgondolkodott. A szíve mélyén szeretett volna hinni Matt ártatlanságában, de a tények a fiú bűnösségéről árulkodtak.

 – Ha nem ő tette, akkor miért futott el? – kérdezte a lány. Ez a kérdés foglalkoztatta jelenleg a leginkább. Ez a hülye rosszullét is jókor jött…

 – Nem tudom, de… – kezdte Riley, de a lány közbeszólt.

 – Nincs de. Nem bízom benne – jelentette ki a lány.

 – Mivel érdemelte ezt ki? – kérdezte Riley. A lány megint elkezdett azon gondolkodni, hogy miért jött oda hozzá Riley egyáltalán. Tényleg csak azért, hogy mentegesse barátját, vagy szeretne tőle valami mást is?

 


 – Miért jöttél ide? – tette fel kérdését a lány, nem foglalkozva a fiúéval.

 – Csak szerettem volna, ha tudod, hogy Matt ártatlan – válaszolta a fiú. Sophie látta, hogy Riley meg akarja ismételni a kérdését, ezért gyorsan beelőzött.

 – Sosem beszélgettünk még ezelőtt, és tudomásom szerint nem is nagyon érdekel, hogy mi van Matt és köztem – mondta a lány. – Azt viszont tudom, hogy Mattnek bármit megtennél, ha megkér rá – folytatta. – Ezért vagy itt? Matt kért meg, hogy beszélj velem? – kérdezte végül.

 – Nem ő – felelte Riley. Sophie szúrósan nézett rá, mert tudta, hogy a fiú hazudik.

 – Nem ő volt – kezdte újra Riley, ezúttal pedig folytatta is. – A nővére szólt.

 – A nővére? – csodálkozott a lány.

 – Tudja, hogy nem ismeritek egymást hivatalosan, ezért inkább engem kért meg, hogy vigyázzak rád, mivel jobban ismersz – magyarázta Riley.

 – Pont téged kért meg? Pedig mi ketten nem is vagyunk olyan… - kezdte Sophie, aztán hirtelen abbahagyta a mondatot. Most szúrt szemet neki Riley egyik szava. – Azt mondtad, hogy megkért, vigyázz rám? – nyomta meg a „vigyázz” szót. Látta Riley arcán, hogy gondolkodóba esik, hogy mit mondjon. Ezek szerint elszólta magát az előbb.

 


 – Igen – bólintott a fiú.

 – Miért kéne rám… – kezdte Sophie, mikor újra émelyegni kezdett. Riley rémülten nézett az elfehéredő fejű lányra, és látszólag nem tudta, mit tegyen.

    De aztán Sophie egy pillanat múlva már jobban is lett. Fejében ezernyi gondolat kavargott, és most Riley a „vigyázni” szóval csak tovább toldotta a listát. Aztán hirtelen a sok-sok kis foszlány rendeződni látszott. Tekintetét a hasára szegezte. – Terhes vagyok? – kérdezte a fiútól, mikor rádöbbent. Aztán elhűlt, hogy ilyet kérdezett, de mikor a fiú lehajtotta a fejét, tudta, hogy igaz.

 – Én sem értettem, hogyan lehetséges ez egyetlen alkalom után… – jegyezte meg Riley.

 – Honnan tudod, hogy hány alkalom volt? – kérdezte számon kérőn Sophie, akinek nem az együttérzés jött le Riley megjegyzéséből.

 – Eléggé látszott rajta, mikor az első alkalom előtt voltatok. És mivel az nem volt olyan régen, gondolom, csak egyszer történt meg…

 – Szóval tudtátok Damonnal – sóhajtott mélyet Sophie. – Pedig direkt kértem tőle, hogy maradjon kettőnk között. Kicsit megpróbálhatta volna leplezni – jegyezte meg a lány. – Mi mást tudsz még? – kérdezte, értve ezt mindenre: Mattel való kapcsolatára, a terhességére, Matt ártatlanságára vagy bűnösségére, az élete további értelmére.

 


  Ki akarta zárni a külvilágot, hogy gondolataira összpontosíthasson, így lehunyta szemeit. Nem lehet anya már most! És vajon Matt miért nem mondta el? A lány belül őrjöngött, de kifelé próbált higgadtnak tűnni.

 – Riley, azt kérdeztem, mi mást tudsz még – ismételte meg, miután a fiú hosszasan nem válaszolt.

    Miután megint nem jött válasz, kinyitotta szemeit. A fiú azonban már nem ült ott mellette. Kezdte megelégelni a banda mentalitását: hogy a kínos, vagy húzós helyzetekből ösztönszerűen menekülnek. Dühösen kezdte kiabálni a fiú nevét, remélve, hogy még a közelben van. Bár tudta, hogy ha így is lenne esetleg, biztos nem jönne vissza hozzá.

 – Riley, hová tűntél? – kiáltotta, majd csalódottan ült le a sikertelen próbálkozás után. Mikor elhallgatott, vette csak észre, hogy körülötte sugdolóznak az emberek.

 – Láttátok? – kérdezte az egyik a másiktól.

 – Eltűnt – bólintott a másik tátott szájjal.

 


  Sophie rémülten nézte a fiú hűlt helyét. Nem remélt tényleges felügyeletet az általa megbízhatatlannak ítélt fiútól, de most, hogy ő, akit azzal bíztak meg, hogy vigyázzon rá, eltűnt, valahogy nagyobb fenyegetésben érezte magát, mint azelőtt.

 

*        *        *

 

 

  Kathryn csalódottsággal vegyített dühvel ült sátra előtt, mikor Jessica lépett hozzá.

 – El sem hiszem, hogy az alatt a két perc alatt, amíg nem voltam ott, el tudott szökni – bosszankodott még mindig a nyomozó, órákkal a történtek után.

 – Kat, ránéztél jobban arra a pénzkötegre? – kérdezte Jessica, akin már a rémálom okozta izzadtság nyomai se látszottak.

 – Mire gondolsz? Láttam, hogy nem hamisítvány, ha erre célzol – mondta Kathryn.

 – Szerintem nem vetted észre, hogy csak a legalsó és a legfelső papír százas. Az összes többi csak ötös – mondta a halottkém, amire a nyomozó felkapta a fejét.

 – De akkor az a köteg nem is olyan értékes… – döbbent le Kathryn. – Ennyi pénzből biztosan nem lehet kiváltani senkit sem – mondta a nyomozó.

 – Vagyis több is van valahol – értett egyet Jessica.

 – Akkor Mrs. Drew mégsem volt olyan bolond, hogy magával hozza az egész vagyonát a táborba – jegyezte meg Kathryn.

 


 

 – Szóval szerinted otthon hagyta? – kérdezte Jessica.

 – Hacsak nem volt a pénz a bankban. De ha a pénze nem lenne hozzáférhető, akkor nem támadták volna meg – mondta Kathryn.

 – Viszont a fiú mindent tudott a pénzről, ha értesült a nővérétől. Biztos forrásból tudhatta – jegyezte meg Jessica, aki kicsit talán túlságosan is belelovagolta magát a fiú bűnösségének bebizonyításába. A lelke mélyén úgy érezte, hogy addig nincs teljes biztonságban, amíg meg nem találják az igazi tettest.

 – És mi van, ha a tettestársa engedte el a fiút, aki most épp úton van a Drew ház felé, hogy elhozza a többit is? – tette fel a kérdést Kathryn, amire rögtön felugrottak mindketten, és a park kapuja felé indultak, hogy elméletüket tesztelhessék.

 


 

 – És ki a tettestársa? – kérdezte Jessica kocogás közben.

 – A nővérére gyanakszom – válaszolta Kathryn.

 – És őt nem kéne szemmel tartanunk? – kérdezte Jessica.

 – A legjobb az lenne, ha őt is tetten érnénk a házban, és akkor mind a két bűnösünk megtalálnánk… – reménykedett Kathryn, lelkiekben is felkészülve, hogy ez a nap kevésbé lesz rázós, mint amilyennek az előző bizonyult.

 

*        *        *

 

 

  Brandon Leigh utált feltűnést kelteni, így először is megvárta, míg elül a vihar. Ez nem teljesen történt meg, de őt nem is keresték az üggyel kapcsolatban, így nyugodt szívvel rátérhetett a következő lépésre. Csak a megfelelő alkalomra várt, mikor kettesben lehet valahol Amelie testőrével. Tudta, melyik a férfi sátra, így egy üzenetet hagyott neki a bejáratánál. Megüzente, hogy találkozzanak a kis tó partjánál, délután négykor.

    Brandon a padon ült, és egyre türelmetlenebbül várta a már tíz perce késő férfit. Ki késne ennyit, ha pénzt adnak neki? Ő biztos nem. De vajon megkapta az üzenetet? További elméleteket dolgozott ki, hogy miért nem jön már a férfi, mikor valaki leült mellé.

 


 

 – Nem hittem volna, hogy tényleg megcsinálja – sandított James Bartely a pad mellett elhelyezett, valószínűleg pénzzel telepakolt zsákra.

 – Nem akarok gyanúba keveredni, és mivel vissza tudtam fizetni, megtettem – mondta Brandon egyszerűen, miközben már várta, mikor szabadulhat. A pénz átadásán kívül nem sok kedve volt a férfival társalogni, tekintettel arra, hogy a legutóbb sem kifejezetten nyertesként került ki a helyzetből.

 – Hát jó – érezte ki James a férfi mogorvaságát beszédstílusából.

 – Meg se számolja? – kérdezte Brandon, mikor a testőr felállt és megmarkolta a zsák száját.

 – Nem – rázta a fejét James. – Ha nekiállnék itt pénzt számolni, még lefognának, hogy megöltem azt a szegény öregasszonyt – mondta a férfi.

    A tónál mindenki egy kis magánszférát nyerhetett, de ez nem jelentette azt, hogy a kíváncsi tekintetek oda ne terjedtek volna ki. Ráadásul lehet, hogy mindez csapda, és Brandon direkt ezért hívott oda valakit, hogy meglássa őt a pénzzel. De aztán elgondolkozott. Honnan szerzett Brandon hirtelen ennyi pénzt? Nem volt nála ennyi pénz, hacsak…

 


 – Várjon… ugye nem…? – kérdezte, de nem merte kimondani, ahogy a férfit se akarta megvádolni.

 – Azt mondta, a pénz kell – válaszolta Brandon. James elhűlt a férfi válaszától. Tényleg az történt volna? – Mondtam, hogy megszerzem, és meg is tettem. Viszont nem tartozom további válaszokkal – jelentette ki Brandon. – És a zsákban van egy kis pluszpénz is. Hogy erről az ügyről se beszéljen senkinek – mondta a szőke hajú férfi, majd felállt, és faképnél hagyta a testőrt, aki rémülten nézett a pénzzel teli zsákra, és komolyan elgondolkodott rajta, hogy ott hagyja, vagy sokkal inkább bedobja a tóba. Sosem kényszerült eddig arra, hogy pénzért öljön. Abban se volt biztos, hogy ha Amelie arra utasítaná, képes lenne megtenni. Arra azonban nem számított, hogy Amelie halála után is ilyesmivel kell majd szembesülnie. Így hát komolyan méregette a tó fodrozódó vizét. De a víz nem moshatja tisztára a pénzt, amit a vér bemocskolt.

 

*        *        *

 

 

  Patrick Wilson újra az egész napot könyvírással töltötte, de mikor valaki odalépett mellé, rögtön lecsukta a laptopot, ezúttal komótosan, nem olyan gyorsan, mint a legutóbb.

 – Helló, Hazel – köszöntötte a nőt, akire rá se kellett néznie, hogy tudja, ki jött oda hozzá újfent.

 – Hogy állsz, megszállott író barátom? – kérdezte Hazel.

 – Inkább csak mondd, hogy mit akarsz, nem kell a felvezető szöveg – próbálta rövidre vágni a beszélgetést Patrick, mert ezúttal nem sok kedve volt a titkolózó nővel folytatott bájcsevejhez.

 – Nem siettél felkeresni engem azért a névért – jegyezte meg a nő, de hangja hirtelen megváltozott. Csevegő hanglejtése komorrá, rideggé változott. – Már nem is érdekel, hogy kit kerestünk? – érdeklődött. – Mindegy – mondta aztán, újra visszatérve könnyed, barátságos hangjára.

 

 

 – Csak azért jöttem, hogy eláruljam, már nem kell döntened, hogy segítesz-e megtalálni azt a valakit.

 – Hogyhogy? – csodálkozott Patrick. Azt hitte, hogy még húzhatja egy ideig ezt a dolgot, de úgy látszik Hazel és a megbízója megunta a várakozást, és úgy döntöttek, hogy a tettek mezejére lépnek.

 – Megtaláltuk magunknak – válaszolt Hazel, pontosan eltalálva azt, amire Patrick is gondolt. – Bár volt egy kis segítségünk – tette hozzá. – Matthew Primory elvezetett hozzá – mondta. Patrick összerándult a név hallatán. Utálta azt a fiút, és a sötét ügyeit is, főleg most, hogy kiderült, segít az eltűnésekben, legalábbis Hazel mostani kijelentése alapján.

 


 

 – Viszont ez nem jelenti azt, hogy már nincs szükségünk rád. Lesz még hozzád illő feladat, ne aggódj. Majd még keresünk téged emiatt. Bár ez se aggasszon. Úgyis megtalálunk, ha akarunk – mondta a nő, majd a tőle megszokott stílusban felállt a padról, és faképnél hagyta a férfit úgy, ahogy szokta. Nála egy beszélgetés pontosan addig tartott, ameddig ő szerette volna, és most se volt ez másképp.

 

*        *        *

 

 

  Benjamin Turner egy elhagyatott játszótér egyik hintáján üldögélt az erdő közepén. A város legszélén lévő kis parkba már évek óta senki nem járt, így nem is gondozták többé. Ez látszott a rengeteg gazon, és a lepattogzott festésű játékokon. A fiúban még mindig tombolt a düh, amiatt, amit mostohaanyja tett vele. Már megszokta, hogy egyedül van, hiszen mindenki a táborban maradt, így minden neszért a szelet okolta. Így azt sem vette észre, hogy egy fekete csizmás, fekete nadrágos alak lépked a száraz fűben.

    A fiú telefonja megcsörrent mellette. Eleinte még megrezzent a hirtelen éles hang miatt, de annyiszor próbálta már Kathryn felhívni őt, hogy egészen hozzászokott. Ismét a telefonért nyúlt, és kinyomta.

 


 

 – Nem veszed fel? – kérdezte egy hang, amitől Ben megrémült. Egy fiú állt előtte, akit sose látott még azelőtt.

 – Te ki vagy? – kérdezte rémülten, miközben leszállt a hintáról, és hátrálni kezdett.

 – Idősebb nálad. Ami azt jelenti, hogy én kérdezek – jelentette ki a fiú. – Mit csinálsz itt? – kérdezte.

 – Elszöktem – felelte Ben rémülten.

 – Miért? – szegezte neki a következő kérdést az ismeretlen fiú.

 – A mostohaanyukám miatt – válaszolta Ben.

 – Ki az anyukád? – húzta fel a szemöldökét érdeklődően a fekete hajú fiú.

 

*        *        *

 

 

  Kathryn barátnőjével egyszerre lépett be a Drew ház ajtaján. Bizonyosak voltak abban, hogy odabent tetten érik Mattet, vagy a nővérét, azonban nem volt jó jel, hogy nem hallottak semmilyen hangot odabentről. Kettéváltak, és úgy fésülték át a házat, de nem találtak senkit sem. Kathryn csalódottan roskadt le a nappali kanapéjára.

 – Biztos megelőztek minket, és már elmentek – feltételezte Kathryn.

 – Lehet – bólintott Jessica. Nem akart ellenkezni barátnőjével, bár már egyáltalán nem hitt abban, hogy valaki járt volna itt az elmúlt napokban.

    Kezdte kiheverni rémálmát, és ezáltal visszatért a valóság talajára, belátva, hogy túlzásokba esett. Jelenleg kételkedett Matt és nővére bűnösségében, de látta Kathryn szemében a megszállottságot, és tudta, hogy hiába állna le vele vitatkozni. Amíg nincs perdöntő bizonyítéka, addig barátnője foggal-körömmel fog ragaszkodni az ő elméletéhez.

    A nappalira némaság telepedett, amit nemsokára Kathryn telefonjának csengése tört meg.

 


 

 – Ben az – nézte a kijelzőt Kathryn.

 – Vedd fel! – utasította barátnőjét Jessica izgatottan. Kathryn felállt, füléhez emelte a telefont, és felkészült, hogy végre beszélhet Bennel.

 – Szia, Ben! Örülök, hogy végre hívsz! – mondta a nő szinte nevetve boldogságában, mikor a vonal életbe lépett. – Hogy vagy?

 – Ben jól van – felelte egy a vártnál sokkal mélyebb hang. Kathryn tudta, hogy ez nem Ben, de a hang így is ismerős volt neki.

 – Matt, te vagy az? – kérdezte, miközben nyugtalanná vált. Csak remélni tudta, hogy Matt nem tervezi Benen levezetni a miatta keletkező feszültségét. – Hogy kerülsz oda? És hol vagytok? – próbálta kipuhatolózni óvatosan.

 


 

 – Véletlenül Bennek ugyanaz a kedvenc játszótere, mint az enyém – válaszolta Matt. – Így összefutottunk – nézett közben a tőle messze ülő fiúra.

 – Ha bántani mered, akkor én… – váltott fenyegető hangnemre Kathryn.

 – Most nem maga dirigál – szakította félbe Matt határozottan, érezve, hogy egy ütőlapra tett szert a fiú személyében.

 – Értem – egyezett bele Kathryn. Kiképezték túsztárgyalásra, így tudta, hogy nem ellenkezhet vele. – Mit akarsz?

 – Azt, hogy végighallgasson – mondta a fiú. Hangjában elkeseredés csengett.

 – Rendben, mondd – próbálta nyugtatni higgadt hangjával Kathryn a fiút is.

 – Nem én öltem meg azt a nőt – mondta remegő hangon Matt. – Tudom, hogy pénzes volt, de nem én tettem.

 


 

 – Most vallottad be, hogy tudtál a pénzről, vagyis volt okod megölni őt – vádolta meg Kathryn.

 – Kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint hogy újabb problémákat zúdítsak a fejemre! – kiáltotta Matt kétségbeesetten, mintha már a saját szavainak se hinne.

 – Miről beszélsz? – kérdezte Kathryn.

 – A barátnőm terhes – mondta a fiú, szinte sírva.

 – Nálad felelőtlenebb fiút még nem láttam…

 – Mondja az elszökött fiú anyja… – jegyezte meg Matt, kárörvendően kacagva. Kathryn tudta, hogy a fiú kezd beleőrülni a helyzetbe.

 – Igazad van. Nincs jogom ítélkezni – próbálta nyugtatni őt újra. – Van még valami?

 


 

 – Azt szeretném, hogy engedjen vissza a táborba, a barátnőmhöz.

 – Miért tenném? – kérdezte Kathryn.

 – Beszélnem kell Sophie-val.

 – Ebben igazad van. De ez nem érv – jegyezte meg a nyomozó.

 – Vissza tudom vinni Bent a táborba – ajánlotta a fiú. – De csak akkor, ha visszaenged – mondta. Kathryn ennek hallatán elnémult, és gondolkozni kezdett.

 – Ott van még? – kérdezte Matt, mivel túl hosszúra kezdett nyúlni a gondolkodási idő.

 – Igen, itt vagyok – felelte Kathryn. – Legyen – egyezett bele. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt.

    A kiképzésen ezerszer elismételtették velük, hogy a lényeg, hogy mindig legyen egy tervük, és csak akkor menjenek bele bármibe, ha pontosan tudják, hogyan fogják lebonyolítani. De Ben viszontlátásának reménye teljesen elvakította a nőt, és anélkül ment bele az egyezségbe, hogy bármiféle elképzelése lett volna arról, hogyan oldja majd meg a helyzetet. – Intézek neked és a barátnődnek egy sátrat, ahol tudtok beszélni – ajánlotta fel a nyomozó.

 


 

 – De ha Ben nem lesz itt, vagy bármilyen módon megpróbálsz átverni, akkor esküszöm, hogy rátok gyújtom azt a rohadt sátrat!


Megnyitva 130 alkalommal.
Hozzászólások
11 #1 Leo
- 2017. június 16. 05:56:42
Bonyolódik a történet, végre :D
Várom a folytatást Tim
23 #2 Gregoretta Samsa
- 2017. június 16. 13:28:54
Ez egyre izgalmasabb :)
Ha egy kis kritikát megengedtek, mielőtt a többi személyiségeddel együtt, Jake módjára lerohantok (xD): kicsit jobban figyelhetnél a szóismétlésekre, volt egy-kettő az elején. Meg, olyan is, amikor ugyanaz a gondolat, rövid időn belül, kissé átfogalmazva, többször szerepelt egymás után.
De, ezt leszámítva, nagyon jó rész volt :)
Mattben (a szereplőben!) ismét csalódtam. Bár, mentségére szóljon, hogy nem igazán tudja, ki is Hazel és bandája, emellett bármit megtenne, hogy kiderüljön ártatlansága.
TimMac #3 TimMac
- 2017. június 16. 16:57:08
Leo: Érkezik majd időben a 12-13, a többiről azonban még nem merek nyilatkozni, de örülök, hogy várod :)

Gregoretta: Előfordul, hogy figyelmetlen vagyok :D Mondjuk az elég ciki, hogy még át is olvastam, és még akkor sem tűnt fel... pedig elhatároztam, hogy most már csak lesz egy olyan rész, amiben nem találsz nagyobb bakit :D Majd a következőnél figyelek.
Nocsak, én most Mattről pont nem vagyok rossz véleménnyel a mostani rész alapján. Ha úgy nézzük, az alkuval Kathryn is jól jár, hiszen eddig nem igazán sikerült neki bármit tenni Ben ügyében. Aztán hogy mi lesz ebből, majd kiderül :D
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Bejelentkezés
 
 
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
©
Pályázatok
Részletekért kattints a képre!

Jelenlévők


Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 83
· Legújabb tag: Esztu