Oldal információ


Futó történetek
1x06 - Macskaszezon


1x13 - Még a rossz pénz is


1x18 - A rejtélyes férfi
Legújabb hozzászólások
· lehet egy kis idő ke...
· Aham. És még mindig ...
· éés VÉGE:O
· Már csak hat perc, c...
· Ó,a fene, elszámolta...
· De cukik vagytok, ho...
· már mindjárt kiderül...
· Nagyon várom,habár d...
· Már várom. Gondolom,...
· Matt: Akkor visszata...
Fórumtémák
Legújabb témák
· Sorozat-topic
· Szólánc
· Barkochba
· Csevegjünk!
· Szinonima-kereső
Legnépszerűbb témák
· Barkochba [175]
· Szólánc [76]
· Az, aki utánam ír... [41]
· Összetett szavak [36]
· Szinonima-kereső [30]
Tale - TLOS - 13. Még a rossz pénz is

 

 – Már háromszor átnéztünk minden bokrot, és poloskáknak semmi nyoma… – zsörtölődött Kathryn, miközben kimászott az egyik bokorból, amibe derékig belesüllyedt.

 – Psssszt! – pisszegte le Jessica. – Meghallja, hogy a poloskákat keressük…

 – Igen. Meghallja a nem létező poloskákon át, hogy a nem létező poloskákat keressük – porolta le a ruháját Kathryn még mindig ingerülten.

    Úgy látszik, kettejüknek felváltva vannak agymenéseik, és hiába látják be utólag, hogy mekkora hülyeséget műveltek, attól még el kell viselnie a másiknak azt az időt, amíg tart. Most Jessica volt a soros, hogy kiboruljon, Kathryn pedig az eltűrésben következett. De szeretett volna minél hamarabb kilábalni ebből a helyzetből, így észérvekkel próbálta meggyőzni barátnőjét, aki még mindig megszállottan kutakodott a bokrok között.

 – Az a rossz az erdőben, hogy nagyon sok helyre el lehet rejteni egy lehallgató készüléket… – jegyezte meg Kathryn, miközben valami nyomós érven gondolkodott, hogy miért hagyhatják abba a keresést.

 


 – Jó meglátás… – morogta Jessica az egyik bokorból, nyomatékosítva hangsúlyával, hogy ha kell, az összes növény összes levelét végignézi akár kétszer is, ha az kell ahhoz, hogy megtalálják a nyomorult poloskákat.

 – Hát, ha vannak is itt poloskák, akkor tudja, hogy keressük őket, és az előbb nagyjából minden lényegeset elkiabáltál itt, tegnap este, szóval mindenképp tudja, hogy tudunk róla. Lényegében abbahagyhatjuk a keresést – próbálkozott a „most már úgyis mindegy” taktikával a nyomozó. Aztán rájött, hogy ezzel csak azt éri el legfeljebb, hogy Jessica újabb önostorozásba kezd. Hirtelen újabb ötlete támadt.

 – Várj csak… egy lehallgató készüléket elég nehéz beszerezni… – kezdte, mire Jessica előmászott a bokorból, és feszülten figyelni kezdett barátnője szavaira. – És mivel a rendőrségen dolgozunk, ismerünk mindenkit, akinek hozzáférése lehet ilyen készülékhez… – folytatta, mire Jessica arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg.

    A halottkém fáradtan terült el a földön. Az se érdekelte, hogy még mindig minden csupa sár, túl fáradt és leterhelt volt ahhoz, hogy foglalkozzon vele.

 – Nem ismerős a férfi, szóval kizárt, hogy a rendőrségnek dolgozzon – bólintott a földön hanyatt fekve.

    Tudták, hogy boltból is beszerezhető ilyen eszköz, de azok mind rövidebb hatósugarúak, illetve bizonyára nem készítették fel őket arra, hogy egy ilyen vihart és ekkora mennyiségű vizet túléljenek.

 


 – Ráadásul, ha lenne is ilyen készüléke valahonnan, akkor is… mekkora az esélye, hogy magával hozta a táborba? Utólag nem tudott kimenni érte, előre meg kizárt, hogy felkészült volna erre… – nyomatékosította érvét Kathryn.

    Jessica hirtelen felült. A nyomozó értetlenül nézett rá. Barátnője arckifejezése arról árulkodott, hogy ez nem lezárta a témát, hanem épphogy újra felszította.

 – Akkor honnan van nála távcső? – nézett Jessica kérdőn Kathrynre, majd felpattant, és újra nekilátott a poloska keresésének.

    Kathryn már nem is foglalkozott vele. Úgy érezte, hogy az előbbi eszmefuttatás igazából csak arra kellett neki, hogy önmagát meggyőzze, ami sikerült is. Megpróbált témát váltani, de hiába gondolkozott bármin, lázasan kutakodó barátnőjének látványa folyton visszarángatta gondolatait ehhez a témához.

 – Nem hagynád végre abba? – kérdezte Kathryn, mire Jessica hirtelen felé fordult, és lángoló tekintettel szinte rárontott a válasszal.

 


 – Van fogalmad róla, miket kenhet ránk? Hogy mekkora bajba keverhet? Az is elég szörnyű volt, amit látott a bokorból, mikor ott voltam a közelében, és ha még hanganyaga is van hozzá… – dörrent rá barátnőjére, aki erre nemhogy magába szállt volna, hanem épp ellenkezőleg: felcsillant a szeme.

 – Pontosan… te ott voltál mellette – mutatott rá a lényegre Kathryn. – Ha lehallgatott volna, akkor azt hallottad volna.

 – És ha lehalkította? – vetette ellen Jessica.

 – Akkor pedig meg vagyunk áldva. Mint ahogy te is mondtad, a látottak alapján sok mindent bele lehet képzelni a dologba. Viszont ha hallotta is, ami itt történt, akkor tudja, hogy semmi rosszat nem tettem – nézett jelentőségteljesen Jessicára. A halottkém ismerte ezt a tekintetet. Kathryn a megoldott ügyeket szokta ilyen arckifejezéssel tálalni. – Ne felejtsük el, hogy semmit nem követtünk el. Ha nem így lenne, akkor kéne aggódnunk. Így viszont nem kell.

 – Szóval lényegében nekünk jó, ha volt itt egy poloska? – csodálkozott rá a megváltozott felállásra Jessica.

 – Egy biztos. Ha nincs itt poloska, akkor pusztán a látottak alapján is rájött már, hogy valamit nagyon keresünk, és az gyanús – nézett szigorúan barátnőjére Kathryn, és Jessica pillantásából leszűrte, hogy a nő nem fog újra nekiállni a keresésnek. De nem állt le ennyi után. Ezúttal biztosra akart menni, hogy meggyőzi Jessicát.

 


 – Nem is beszélve arról, hogy mennyi mindennel kell foglalkoznunk. Ez most nem fér bele. Ott van a gyilkosság, a pénzrablás… a túszcsere megszervezése… – kezdte sorolni, mire Jessica közbeszólt.

 – Ki beszélt itt túszokról? – csodálkozott. – Matt visszahozza a fiadat. Inkább örülnöd kéne neki. Nem pedig úgy gondolni rá, hogy elkapta és fogva tartja. Másfelől azt sem hiszem, hogy neked ezt kéne tenned azzal a lánnyal… – fejtette ki véleményét. Kathryn egy pillanatra elgondolkozott, de végül nem reagált erre, helyette folytatta a felsorolást.

 – Ha nem is a poloskákat kéne kutatni, valahogy akkor is jó lenne utána járni ennek a férfinak, és ami a legfontosabb… az eltűnések ügye – zárta a sort. Az elmaradt reakcióból Jessica arra következtetett, hogy nem sikerült megváltoztatnia Kathryn véleményét a lánnyal kapcsolatban.

 – Tudod, miért nem foglalkoztam mostanában az eltűnések ügyével? – kérdezte Kathryn barátnőjétől, lényegében beismerve, hogy ez a legégetőbb gondjuk mind közül, de ő mégsem tudott rá időt szakítani, és most szégyelli magát miatta.

 


 – Miért? – érintette meg gyengéden Kathryn vállát, érintésével próbálva biztosítani őt arról, hogy mellette áll, minden szempontból.

 – Mert az egész olyan… megfoghatatlan. Nincs kiindulási pont, és emiatt zavaros – mondta a nyomozó, beismerve, hogy nem boldogul az üggyel.

 – Viszont ez a gyilkossági ügy is kifog rajtam – vallotta be.

 – Talán azért, mert ebbe is belekavartak az eltűnések. A tanú, aki talán az egyetlen tanú volt, eltűnt, mielőtt elmondhatta volna, amit tud – mentegette barátnőjét Jessica. – Ráadásul a lista, amit az előbb felsoroltál… azok nem különálló feladatok. Minden következik mindenből. Egyszerre kéne megoldani az összeset, pedig egyesével is nagy kihívást jelentenek…

 – Nem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Nincs kézzel fogható bizonyíték, és amiről azt hisszük, hogy mégis találtunk egyet, hamisnak bizonyul – háborgott Kathryn.

 – Szóval már nem hiszed, hogy Matt tette? – érdeklődött Jessica.

 


 – Kés. Miért pont kés? – kiáltotta bele a levegőbe maga elé Kathryn elkeseredetten. – Bárki használhatta. Egy pisztolynál sok mindenkit kizárhattunk volna – dühöngött. Összevissza ugrált a témák között, de Jessica a csodával határos módon tudta őt követni. Talán épp ezért voltak olyan jó barátnők, és alkottak olyan ütős párost a nyomozásoknál is.

 – Épp ez az. Több ember között könnyebben megbújik a tettes. Meg a pisztoly amúgy is hangos, és bárki meghallhatta volna a táborból – bólintott Jessica.

 – Remélem, Matt tud mást is erről az ügyről. Nem csak annyit, hogy nem ő tette, mert nekem az nem elég – mondta Kathryn.

 – Viszont még mindig nem értem, hogy miért menekült el. Ettől csak gyanúsnak tűnik – tette hozzá kisvártatva.

 


 – Talán csak gondolkodni akart. Biztos én is bepánikolnék, ha egy reggel felkelnék, és azzal fogadnának, hogy menjek velük, mert találtak egy szép fát, aminek jól mutatnék a tövében – jegyezte meg Jessica.

 – Akkor? Mi legyen? – tette fel a kérdést Kathryn, a következő lépésre vonatkozóan.

    Minden alkalommal, mikor feltette ezt a kérdést, gondolatai rögtön szárnyra kaptak, és az összes lehetséges útvonalon elindultak, végigjárva, mit tudnak eddig, és mi mindenre kell még rájönniük, és végül, mint mindig, a gondolatok ugyanoda vezettek: tétlenül ült, és újra feltette a kérdést, ami az egészet pár perce elindította, ami egyértelműen jelezte, hogy az égvilágon semmire sem jutott.

 – Keressük meg azt a bizonyos Sophie-t – ajánlotta Jessica.

 


 – Nem hiszem, hogy ezek után a fiút a gyenge pontján keresztül akarom megszorongatni. Az előbb beszéltük meg, hogy ártatlannak gondoljuk, nem? – kérdezte Kathryn, mire Jessica megkönnyebbült. Ezek szerint végül csak sikerült Kathrynt jobb belátásra bírnia.

 – Nem azért kell megkeresnünk… – nevetett Jessica, aztán hirtelen elkomorult. Tudta, hogy barátnője már nem a régi. Nagyon beszűkült a látása. Megviselték a történések. Abban reménykedett, hogy majd egy kis életet önt Kathrynbe, hogy újra láthatja fiát, de ennek még semmi jele nem mutatkozott. – A barátjával való találkozó miatt kéne szólnunk neki – tette hozzá, hosszú szünet után.

 – Akkor megyek, megkeresem Lizt, és bemondatom vele – ajánlkozott Kathryn, miközben leporolta magáról a bokor maradványait, és elindult a polgármester keresésére.

 – És hogy két legyet üssünk egy csapásra, én közben próbálok kideríteni valamit erről a férfiról – tette hozzá Jessica, mire ő is nekiállt letisztogatni magát. Kathryn megtorpant.

 


 – Biztos ezt akarod? – lepődött meg.

 – Előbb-utóbb muszáj lesz – bólintott Jessica. – Ketten feltűnőek lennénk, egyedül könnyebb kinyomozni ilyesmit. És mivel te nem tudod, kit kell keresni, mivel csak én láttam, így kénytelen leszek én utána járni – mondta a halottkém, mire Kathryn bólintott, és mindketten elindultak a dolgukra.

 

*        *        *

 

 

  Sophie Wilson reggelihez készülődött, mikor meghallotta a hangosbemondók jellegzetes recsegő hangját. Csak egy pillanat erejéig tudták fenntartani érdeklődését, mert rögtön utána visszatért eredeti tennivalójához. Egészen addig nem is foglalkoztatta a bemondás, ameddig meg nem hallotta barátja, Matt nevét, aminek hallatára felkapta a fejét.

 – Matthew Primory barátnőjét kérjük, hogy menjen a könyvtár felőli kapuhoz! – hallatszott az üzenet, amit a biztonság kedvéért még elismételtek háromszor.

 – Látod? – lépett oda hozzá az apja. – Mondtam, hogy az a fiú csak bajba sodor téged!

 – Honnan veszed ezt? – kérdezte Sophie, pedig tudta, hogy apja jogosan mondja ezt. Ötlete sem volt, hogy mit szerettek volna tőle, de abban biztos volt, hogy nem jutalmat adni neki.

    Kérdésével csak az időt akarta húzni, hogy kitalálhasson valami kifogást, amivel mentegetheti barátját.

 


 – A polgármester keres téged. És nem a neveden szólított, hanem Matt-en keresztül kért – sorolta Patrick. Nem jött rá, hogy igazából nem is kell győzködnie lányát, így folytatta. – Bármit is tett az a fiú, nem hagyom, hogy rajtad verjék le.

 – Nem lóghatok meg. Oda kell mennem – mondta a lány határozottan, de nem indult el rögtön. Arra várt, hogy talán apjának támad valami ötlete, és segít őt kihúzni a csávából, de a férfi szótlan maradt.

    Sophie végül a megnevezett kapu felé vette az irányt, és lassan sétálni kezdett arrafelé, még mindig remélve, hogy apja kimenti őt, de Patrick nem mondott már semmit.

 

*        *        *

 

 

  Matt a város határát elérve félni kezdett, hogyan oldja meg a helyzetét, aztán támadt egy ötlete, amit használhatónak ítélt meg. Már a tábor határánál járt, de még ezzel az ötlettel a tarsolyában is aggódott, a kapu felé közeledve pedig egyre jobban izgult. A park bejárata előtt Kathryn már várt rá.

    A nő arca lángolni kezdett, mikor látta, hogy Matt egyedül közeledik. A fiú mély levegőt vett, és felkészült.

 – Hol van Ben? – kérdezte a nő rögtön, megőrizve hidegvérét, de mivel Matt látta a nő arcán az indulatot, és tudta, hogy legszívesebben üvöltözne jelen pillanatban, ez a visszafogott reakció csak még rémisztőbbnek hatott.

 – Egész végig rángatnom kellett magammal – mondta a fiú. – A város határánál aztán eldurvult a helyzet – hazudta. – A horgásztónál hagytam, mert nem volt hajlandó idáig eljönni. Próbálja meg megnyugtatni, és visszahozni, mert nekem nem sikerült – mondta, miközben azért imádkozott, nehogy a nő kiszagolja a hazugságát.

 


  Viszont Kathryn annyira várta már, hogy újra láthassa Bent, hogy teljesen elvakult lett, és minden további nélkül rohant a horgásztó felé.

 – A kapu mögötti legelső sátorban van a barátnőd! – kiabálta vissza, majd futott tovább. Matt feltételezte, hogy azért a tábor legszélén kerestek neki sátrat, mert a közvélemény még mindig őt tartotta bűnösnek, és valószínűleg nem látták volna szívesen a parkban.

    A kapun átlépve rögtön meg is látta a sátrat, amiről Kathryn beszélt. Elhúzta a cipzárt, és bemászott.

 


 

 – Matt… – suttogta döbbenten Sophie, akinek nem mondták el, mi fog történni, csak annyit kértek tőle, hogy várjon odabent.

 – Szia, Sophie… – suttogott Matt is. – Nincs sok időnk – mondta, majd visszazárta maga mögött a sátor bejáratát.

 

*        *        *

 

 

  Kathryn lihegve ért ki a tóparthoz, szemét árnyékolva nézett körül, tekintetével Ben után keresve. A fiút nem látta sehol, viszont az egyik közeli asztal tetején észrevett egy cetlit. Közelebb lépett, és látta, hogy neki címezték. Már ekkor gyanús lett neki a helyzet, sejtése pedig az üzenet elolvasásával beigazolódott.

 

„Ben eltűnt. Sajnálom. Azért nem mondtam a táborban, mert nem tudtam volna beszélni Sophie-val. Hinnie kell nekem. Nem bántottam őt, és tényleg vissza akartam hozni. Nem tudtam mit tenni érte. Egyszerűen eltűnt.”

 

 

  Kathryn keze görcsbe rándult, és összegyűrte a cetlit. Remélte, hogy végre viszontláthatja fiát, de ezzel a kis darab papírral sikerült kioltani reményét. Fogcsikorgatva rohant vissza a park felé.

    A házakat sorra elhagyta maga mellett, mialatt elért a park kapujához. A kaput feltépte, a vasalat kegyelemért könyörgött. Ugyanolyan hirtelen mozdulattal vágta be maga után, amint belépett, és tovább rohant. Mikor berontott a sátorba, csak a dermedten ott ülő Sophie-t látta.

 – Hol van az a mocsok? – kérdezte tőle dühödten, mire a lány szemében könnyek gyűltek, majd lassan patakokban kezdett folyni arcán.

 


 – Itt ült… – nyögte nagy nehezen. – És aztán eltűnt – hüppögte a lány, miközben sírása felerősödött.

    Kathryn megtorpant és mozdulatlanná dermedt. Mélyet sóhajtott, majd úgy döntött, nem bír tovább a sátorban maradni, így kilépett a friss levegőre, és barátnője keresésére indult.

 

*        *        *

 

 

  Sophie is elhagyta a sátrat nem sokkal Kathryn távozása után, mert úgy érezte, hogy most nem akar egyedül lenni. Mivel nem tudta, hogy kihez mehetne, végül úgy döntött, hogy megkeresi az apját.

 – Sajnálom, amit mondtam – mondta halkan a férfinak, mikor végre megtalálta. – Szükségem van rád – tette hozzá.

 – Mi történt? – kérdezte Patrick, látva lánya sápadt arcát.

 – Matt eltűnt… – mondta a lány, miközben zokogásban tört ki újra. Patrick rögtön tudta, hogy Matt milyen értelemben tűnt el.

 – Gyere ide, kicsim – húzta magához a síró lányt. – Nincs semmi baj – próbálta nyugtatni.

 


 

 – Sajnálom, hogy nem mondtam el előbb… – hüppögte a lány.

 – Mind a ketten hibásak vagyunk – vállalta a felelősséget a férfi. – Most itt az ideje, hogy ezt helyre hozzuk – jelentette ki, viszont őszintén nem tudta, hogy mihez kezdjen.

 

*        *        *

 

 

  Parker Leigh napjai a táborban semmittevéssel teltek, mint ahogyan az egész élete. Nem hívták egyetlen buliba sem, a korosztálya kirekesztette őt a közösségből. Ez ment már gyerekkora óta: ezért is fordult Istenhez. Úgy érezte, ő mindig meghallgatja őt, és sosem szólt közbe. Olyannak fogta fel, mint egy képzeletbeli barátot, aki meg tud tenni dolgokat, amikre nincsen magyarázat. Egyszerre érezte őt közelinek és távolinak. Ő helyettesítette a valódi barátokat.

    Igazából nem is zavarta, hogy mindenki durván bánt vele, egyetlen ember elutasítása fájt neki igazán. Egész nap azt a szőke hajú lányt bámulta az iskolában, és most a táborban is. Próbálta hívogatni, de a lány csak eleinte vette fel. Aztán megtanulta, hogy Parker csak zaklatni akarja őt, és onnantól nem fogadta a hívásait.

    A fiú pedig féltékenyen nézett Mattre, a lány barátjára. Mindent tudott kettejükről, teljesen kiismerte őket ennyi idő alatt. Mikor Mattet elfogták, megpróbált a lány közelébe férkőzni, de állandóan akadt társasága: hol Riley, hol az apja, aztán pedig Matt már vissza is tért, aztán megint eltűnt. Tudta, hogy most már akármennyi ideje lenne, de úgy érezte, minél előbb lépnie kell. Félre kell tennie gyávaságát és oda kell mennie a lányhoz végre személyesen is. Kivárta, míg a lány egyedül marad, aztán megtette a lépést, amire már nagyon régóta várt.

 


 

 – Szia, Sophie – köszönt a lánynak félénken. A lány egyedül üldögélt a padon, miután apja elment a mosdóba.

 – Ne most, Parker… – mondta unottan a lány, de a fiú leült mellé. Sophie erre felpattant, és otthagyta volna a fiút, de ő az útjába ugrott. Parker tudta, hogy fel kell hoznia valamilyen beszédtémát, különben csak hülyét csinált magából.

 – Van egy elméletem arról, hogy miért tűnnek el az emberek – mondta, mivel hirtelen ez jutott eszébe, és nem volt jobb ötlete. Abban a pillanatban belátta, hogy bakot lőtt, amint kimondta.

 


 – Nem vagyok olyan hangulatban, hogy elméleteket hallgassak – közölte Sophie kedvetlenül, és ismét távozni próbált, de Parker megint elé állt.

 – Tudom, hogy fáj Matt elvesztése – mondta, mire a lány szemeiből könnyek buggyantak ki. – Viszont az elmélet őt is magába foglalja – folytatta a fiú, és innentől meg se állt, míg végig nem mondta. – Úgy gondolom, hogy Isten bünteti a bűnösöket így. Akinek van valami sötét titka, vagy tett valami rosszat, eltűnik.

 – Hogy merészelsz idejönni, és így megrágalmazni az eltűnt barátomat? – förmedt rá Sophie a fiúra.

 – Pontosan – bólintott Parker. – Eltűnt. Nincs többé. Felejtsd el – javasolta.

 


 

 – Nem fogom elfelejteni – jelentette ki határozottan Sophie.

 – Miért nem? – kérdezte Parker, kicsit csalódottan, cseppet talán túlságosan indulatosan.

 – Mert a gyerekét várom – közölte Sophie, amitől a fiú teljesen ledermedt, de a lánynak pontosan ez volt a célja: hogy megdöbbentse őt.

 – Micsoda? – kérdezte Parker, a döbbenettől alig jutva levegőhöz.

 – Jól hallottad – nézett a szemébe Sophie.

 – És… Nem gondoltál bele, hogy esetleg azért lépett meg, mert nem akart apa lenni? – vetette fel Parker, folytatva Matt ellen indított támadó hadjáratát.

 – Miután meglépett, visszajött hozzám – ellenkezett a lány. – És akkor tűnt el, miután tudatta velem, hogy ártatlan, és hogy velem akar lenni.

 – De most a gyereked apa nélkül maradt – észrevételezte Parker.

 – Nem mondod… – nevetett gúnyosan a lány.

 


 

 – Én lehetnék a gyereked apja – ajánlkozott a fiú.

 – Hogy? – döbbent le Sophie a javaslaton. Még a gondolattól is kirázta a hideg.

 – Segítenék felnevelni – folytatta Parker.

 – Parker… – nézett Sophie komolyan a fiú szemeibe – Tudom, hogy szerelmes vagy belém, de én nem szeretlek téged.

 – Megszeretnél idővel – próbálkozott tovább a fiú.

 – Kétlem – tiltakozott Sophie, majd újra szökni próbált, de Parker ezúttal is gyorsabb volt nála.

 – Emlékszel, mit mondtál? Hogy még akkor sem randiznál velem, ha én lennék az utolsó fiú a városban? – emlékeztette Parker a lányt. – Mert úgy tűnik, hogy én vagyok az utolsó, korodbeli fiú.

 – Nem tudlak szeretni – ismételte Sophie a korábbi álláspontját.

 – Mit kell tennem ahhoz, hogy megszeress? – kérdezte a fiú, miközben kezdte elveszteni a türelmét. – Legyek olyan, mint ő? Hát tessék: rosszfiú vagyok! – kiáltotta, szinte teljesen elvesztve a fejét.

 – Ez nem úgy megy, hogy kijelented, és úgy is van – jegyezte meg Sophie, és kihasználva Parker pillanatnyi figyelmetlenségét, elugrott mellette, és otthagyta a fiút, aki azonban utána kiáltott.

 


 

 – Akkor mi lenne, ha elárulnám, hogy én mártottam be a fiúd, hogy félretegyem az útból? – kérdezte Parker, bizonyítva rosszfiúságát. Sophie már épp otthagyhatta volna őt, de erre a mondatra megtorpant, és képtelen volt tovább menni. Lopva körbe nézett, hátha van a környéken valaki, aki hallotta a fiú vallomását, de senki nem volt a közelben.

 – Te loptad el a pénzt? – fordult újra a fiú felé.

 – Nem – rázta a fejét Parker. – Az apám volt.

 – Hogyan úszhatta meg? – kérdezte rémülten Sophie.

 – Sikerült másokat bemártania maga helyett, és sokszor az eltűnések is kapóra jöttek – mondta a fiú. Sophie keze ökölbe szorult. Elindult a fiú felé.

 – De te raktad be Matt sátrába, hogy azt higgyék, ő tette, nem igaz? – kiáltozta, miközben azon volt, hogy teljes erejéből bemosson a fiúnak.

 – Igazi rossz fiú, látod? – kérdezte a fiú kihívóan.

 – Hogy tehetted ezt velem? – döbbent le Sophie. Dühét csalódottsággal vegyes szomorúság vette át, és az utolsó pillanatban végül mégsem ütött.

 – Csak azért tettem, hogy veled lehessek – bizonygatta a fiú.

 – Hát rossz módot választottál rá! Nem a rosszfiúságát szerettem, hanem őt. Te nem tudsz ő lenni! – jelentette ki Sophie.

 – És esélyt se kapok? – kérte a fiú.

 – Ezerszer tudattam veled, hogy nem kapsz, ezek után meg pláne nem! – kiáltotta a lány.

 


 

 – Ha nem adsz, akkor kiharcolom az esélyt – mondta Parker, majd magához rántotta a lányt, és a szája felé közelítette a száját.

    Hátrafele döntötte Sophie-t, akit kibillentett az egyensúlyából, és már csak ő tartotta. A lány teljesen magatehetetlen volt, viszont nem adta fel: úgy ütötte-vágta a fiút, ahogy csak tudta.

    Mielőtt a szájuk összeérhetett volna, Sophie hanyatt esett. A földről nagy nehezen feltápászkodva kérdőn nézett Parkerre, hogy miért engedte el, de senki nem volt ott. A lány csodálkozva állt fel, majd körbenézett, miközben leporolta magát. Az a nyomorék Parker jól elejtette őt, bár, ha belegondolt, még így is jobban járt, mintha megcsókolta volna. Körbenézve nem látta a fiút sehol sem. Nem kellett a fiú után kiabálnia, hogy rájöjjön, Parker eltűnt.

 

*        *        *

 

 

  Kathryn a sátraiknál talált rá Jessicára. A halottkém maga elé meredve ült a földön, térdét a mellkasához húzva.

 – Találtál valamit? – kérdezte tőle. Jessica felkapta a fejét, majd lassan ingatni kezdte, Kathryn tudomására hozva, hogy nem járt sikerrel.

 – Rá kell jönnöm, mi alapján tűnnek el az emberek – közölte Kathryn eltökélten Jessicával, cseppet sem foglalkozva Jessica ügyének sikertelenségével.

 – Várj, mi van a listán szereplő többi dologgal? Miért pont az eltűnések ügyét vetted elő? – lepődött meg Jessica.

    Kathrynnél áttört a gát, és zuhogni kezdtek könnyei. Keze újra összerándult, akárcsak a horgásztónál, és próbálta összegyűjteni az erőt, hogy elmondja, mi történt, de képtelen volt rá.

 – Valaki megint eltűnt? – kérdezte Jessica, megértve a reakciót. Kathryn bólogatni kezdett.

 – Ben? – kérdezett rá Jessica. Ezúttal nem bólintás, hanem még több könny volt a válasz, de a nő tudta, hogy ezt is igennek veheti.

 


 

 – Akkor most mi lesz? Hanyagoljuk az összes többi feladatunkat, csak azért, mert Ben eltűnt? Nem lehet azért fontosabb ez a dolog, mert személyessé vált. Mármint még személyesebbé… – próbált tiltakozni Jessica, a lehető legvisszafogottabban, mert nem akarta még jobban kiborítani Kathrynt.

 – A gyilkosság ügye csak hátráltatott a valódi probléma megoldásában – jegyezte meg Kathryn sötéten.

 – Az a nő megérdemli, hogy megtaláljuk a gyilkosát! – ellenkezett Jessica. – Nem dobhatod félre az ügyét csak azért, mert Ben eltűnt!

 – Ennek semmi köze nincs Benhez – védekezett Kathryn.

 – Valóban? – kérdezte Jessica, felvont szemöldökkel.

 – Csak felnyitotta a szemem, hogy lássam, mi a legfontosabb feladatunk. Te magad mondtad, hogy minden ügy összekapcsolódik. És ez így is van. Az eltűnések és a bezártság miatt az emberek kezdenek megőrülni és elszabadulnak az indulatok – fejtegette hevesen a nyomozó. – Minden az eltűnések következménye. Ha a gyilkosságra koncentrálunk, az csak tüneti kezelés. És ha nem orvosoljuk minél hamarabb a kiváltó okot, akkor további tünetek lépnek fel. Ami lehet, hogy rosszabb lesz egy ember halálánál – mutatott rá Kathryn a tényekre.

 – És ha addigra a tettes eltűnik, és nem tudjuk megbüntetni? – kérdezte Jessica.

 – Ha eltűnik, az elegendő büntetés lesz. És ha ez történne, akkor is csak jegeljük az ügyet, amíg elő nem kerül, és aztán megbüntethetjük tetszés szerint – válaszolta a nyomozó.

 


 

 – Hiszel abban, hogy visszajönnek? – kérdezte aztán Kathryn hirtelen, könnyeit törölgetve. Jessica tudta, hogy barátnője az eltűntekre értette a kérdést.

 – Őszintén remélem – felelte. – De egyre kevésbé tudok hinni benne – mondta. Tudta, hogy Kathryn nem erre a válaszra vár, de barátként úgy gondolta, feladata, hogy az igazat mondja, és szerinte ez volt az igazság.

 – Sajnos eddig senki nem került elő. Az emberek eltűnnek, és nem jönnek vissza – folytatta, de Kathryn leintette őt, mert eleget hallott.

 – Le kell jegyeznem, kik tűntek el azóta, hogy nálunk van a könyv, és folytatnom kell a nyomozást – jelentette ki. – Különben soha nem lesznek meg – mondta, és már hozta is a könyvet a sátrából, hogy hozzáláthasson a kutatásnak, de Jessica nem gondolta úgy, hogy barátnője megfelelő állapotban lenne ehhez. De hiába mondott volna bármit is, az erős akaratú nő biztos nem hallgatott volna rá.

    A nyomozó fellapozta a könyvet, amiből egy cetli hullott ki. Kézzel írott üzenet volt benne. Kathryn rosszul lett tőle, amint meglátta, pedig el se olvasta. Egy ilyen üzenet döntötte le őt a lábáról néhány perccel ezelőtt. Átnyújtotta hát Jessicának, akinek először nem akaródzott felolvasnia, de végül mégis nekilátott.

 


 

 – Osszuk meg, amink van. Az eltűnések rendszerszerűek. Találd ki a közös pontot! – mondta el hangosan a levélben leírtakat Jessica. – Az első – olvasta az utolsó, különálló sort.

 – Úgy tűnik valaki más is rájött arra, hogy valamiféle rendszer van a dologban – jegyezte meg Kathryn.

    Jessica ránézett barátnőjére, és nyomát sem látta rajta annak, hogy az imént még sírt volna. Új láng gyúlt benne, és ismét kedvet kapott a nyomozáshoz. Legalábbis ezt olvasta ki a felszínből. Arról azonban, hogy a belső mit takar, egyelőre fogalma sem volt.

 

*        *        *

 

 

  Sophie csak sejtette, hogy merre lehet Parker és az apja sátra, viszont feltétlen beszélni akart a férfival. Szerencséjére meglátta a férfit, amint épp lefekvéshez készülődik, és pizsamában fogat mos a mosdóknál. Odarohant hozzá, közben pedig körbenézett, de senkit nem látott a közelben. Remek. Tudnak négyszemközt beszélni a férfival.

 – Sajnálattal közlöm, de a fia eltűnt – állt oda a férfi mögé. Látta Brandon arcát a tükörben, amint elkomorul, és a férfi majdnem megfulladt, annyira félrenyelt.

 – Micsoda? – kérdezte Brandon, miután újra kapott levegőt.

 – De előtte elmondott egy elméletet – folytatta a lány. – És azt hiszem, igaza volt. Isten bünteti azokat, akiknek sötét titkuk van – idézte Parker szavait. – Jobban teszi, ha vigyáz magára!

 


 

 – Fenyegetsz kislány? – nézett felháborodottan Sophie-ra.

 – Tudja, a fia megszállottan szeretett engem. A megszállott emberek pedig merész dolgokat tesznek, vagy mondanak néha. Legyen elég annyi, hogy nem lesz mindig olyan szerencséje, hogy eltűnjön mindenki, akivel konfliktusa van – mondta a lány. – És mielőtt esetleg tenne érte, hogy ne fecseghessek, elárulom, hogy hagytam apámnak egy üzenetet arról, hogy ide jövök – tette hozzá, próbálva ugyanolyan hangon folytatni, mint amin eddig is beszélt, hogy ne tűnjön fel a füllentés.

    Utólag belegondolva jó ötletnek tűnt, hogy üzenetet hagyjon, de sajnos ez nem jutott eszébe időben, hogy valóban meg is tehesse. – Nem tud eltüntetni egy holttestet olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan apám ideér, bármekkora gyakorlata is legyen benne. És csak hogy tudja, nem szándékozom eltűnni még egy darabig – mondta Sophie, újra visszanyerve önbizalmát, túljutva a hazugsággal tarkított részen.

 


– Húzza meg magát, mert tudom, mit tett. Na, most fenyegetőzöm – kiáltotta a lány dühösen, megnyomva a „most” szót. Ezután sarkon fordult, és otthagyta a férfit, aki köpni-nyelni nem tudott.

 

Folytatjuk!


Megnyitva 879 alkalommal.
Hozzászólások
11 #1 Leo
- 2017. június 30. 13:33:52
Azt hiszem van egy elméletem :D Nemrég néztem végig a Death Note című animét, és ötletet kaptam arra, hogy mi történhet. Ott van az a lista, amiben a nevek ki vannak húzva, szóval az elméletem szerint, ha kihúzzák az adott lakó nevét a listáról, akkor eltűnik minden ok nélkül, habár ez elég természetfelettis dolog, de ez a legegyszerűbb magyarázat :D
32 #2 TimMac
- 2017. július 02. 00:14:40
Ezzel az elmélettel csak az az egy probléma:
"– És valaki, akié ez a könyv, szorgalmasan kihúzogatta azoknak a neveit, akik eltűntek.
– Nem lehet, hogy meg vannak jelölve a soron következő célpontok is? – vetette fel Jessica.
– Hacsak nem valami láthatatlan tintával húzogatta át a többit, akkor nincs. Sokkal inkább feljegyzésnek tűnik, mint feketelistának – rázta a fejét Kathryn. Úgy tűnt, hogy a könyv tulajdonosa – avagy eltulajdonítója, ha úgy nézzük – egy lépéssel az eltűnések mögött, nem pedig előtt járt."
Ez a kilencedik részben volt, utána néztem, hogy biztosan ne spoilerezzek, de mint a fent leírtakból is kiderül, ez nem feketelista, hanem utólagos feljegyzés az eltűntekről. Én is láttam amúgy a Death Note-ot, és tetszett is az ötlet benne, de nem, nem koppintottam le az egészet :D
23 #3 Gregoretta Samsa
- 2017. július 06. 00:43:50
Ezt a részt megkönnyeztem, a Benes- Mattes- Kathrynes jeleneteknél.
Szegény Parkert is sajnálom. Folyton csak a csalódások érik. De az is igaz, hogy valóban egy csodabogár, időnként elég furán tud viselkedni.
Remélem, Sophie még időben találkozik Kathrynnel, és beszél neki azokról, amit Parkertől megtudott. Bár, eddig is túl hamar tűnt el mindenki, akinek hasznos információi voltak, szóval a hazeli banda úgysem hagyná.
Jó rész volt.
32 #4 TimMac
- 2017. július 15. 18:28:38
Ó, örülök, hogy ilyen erős hatást tudtam kiváltani belőled :)
Igen, Parker tényleg fura egy alak, és nem is éppen közkedvelt.
Ha Sophie csak úgy simán elmondana mindent Kathrynnek, abban mi lenne a pláne? :P Egyébként is, Kathrynéknek lassan több és nagyobb gondjuk is lesz a gyilkosság felderítésénél ;)
Köszönöm a kommentet!
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Bejelentkezés
 
 
Elfelejtett jelszó
©
Magyarítások
Jelenlévők


Felhasználók
· Online vendégek: 2

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 189
· Legújabb tag: SimGuruMarci